2012. április 27., péntek

Szülinapi bulira játékötletek gyerekeknek - szövegbuborék táblafestékkel


Egy szülinapi bulira szövegbuborékokat készítettünk, amivel remekül le lehet kötni a nagyobb gyerekeket. 

Szövegbuborék táblafestékkel
Az elkészítése rendkívül egyszerű, bár a táblafesték beszerzése komoly kihívást jelentett. Miután más külföldi oldalakon azt láttam, hogy táblafesték spray könnyíti meg az életüket, ezután járkáltam én is erre-arra. Sehol nem találtam rá, viszont több kör után rátaláltam 2,5 kg kiszerelésben zöld táblafesték egy nagy barkácsáruházban. Ekkor a mennyiségre persze nincs szükségünk. Végül egy hobbiboltban leltem a megoldásra, ahol igen kicsi mennyiségben lehet vásárolni különböző színekben táblafestéket. Ezt követte a forma kivágása kartondoboz papírjából, és a festés. Néhány óra száradást követően már használatba is lehetett venni. 

Készítsünk a szövegbuborék közelébe egy vizes szivacsot, krétát és mehet játék!

Írhatnak a gyerekek egymásnak párbeszédeket, majd lefotózva szépen össze tudjuk rendezni utólag. Szuper emlék, ha átadjuk az elkészült képetek a buli után a résztvevőknek.

Ha tetszik az ötlet valósítsd meg, vagy ha nem szeretnél bíbelődni vele, elkészítjük számodra.

Ha pedig már beszereztük a táblafestéket, akkor alkossunk tovább. Akár papírházak bármelyik oldalát befesthetitek és így mindig újabb és újabb házikórajzok készíthetők.



Szülinapi fotózási kellékek összeállítása - Hogyan készülj dekorációkkal egy tematikus fotózásra

Korábban fotósok rendeltek elsősorban kiegészítőket a stúdióba, viszont sokat változtak a szokások, és a fotózásra történő készülődés része ...