2013. november 12., kedd

Buliháttér, ami elkápráztat

Most egy kicsit a partiasztal díszített hátterével foglalkozunk, mert mindenképp kiemelt szerepe van abban, hogy elkápráztassa az ünnepelt és meghívottak szemét. Nem véletlenül nem használom a desszertasztal elnevezést. Az valami nagyon amerikai, nagyon édes, nagyon ragadós. Mindemellett csodálatos, ötletes, valódi alkotásoknak nevezhető sütemények készülnek a jeles alkalmakra, amik önmagukban díszként pompáznak a terített asztalokon. Hozzánk is egyre több sütiféleség tör be, mint cupcake és cake pop, azonban nagyon ügyesen európai igényekhez módosulnak lassan-lassan a receptek, kevesebb zsiradékot, cukrot, színezéket használva az eredeti receptekhez képest. A desszertek mennyiségét természetesen mindenki saját ízlése szerint alakíthatja, növelve inkább a kiegészítő dekorációk számát.

A figyelmeteket arra szeretném felhívni, hogy ne csupán az asztal síkjában lévő tárgyakra, ételekre, dekorációra helyezzétek a hangsúlyt, hanem gondolkodjatok a függőleges elemeken is. Amikor belépünk egy helyiségbe, nem látunk egyből rá egy asztalra, viszont ha kihasználjuk körülötte a teret, már messziről gyönyörű látvány tárulhat elénk. 

Kezdjük a legegyszerűbb hátterekkel. A jól ismert krepp papírból könnyedén elkészíthetőek ezek a függönyként leomló csíkok, melyekhez nincs másra szükség mint ollóra, és szépen bevagdaljuk a széleit.






Forrás: Ohhappyday, Somewhere splendid, Shop Sweet Lulu


Szimplán különböző színű körök kivágásával, majd madzagra fűzve ilyen eredményt érhetünk el




Forrás: Pagingsupermom

Még maradva az egyszerűségnél...léggömbök. Amennyiben gázos lufit veszünk, igen könnyedén rögzíteni tudjuk a szalagnál fogva, és akár egy teljes falat be tudunk fedni vele. Ha egyszerűen csak felfújjuk, ragasszuk a falra.



Óriás méretű lufikból néhány darab is elegendő. Milyen elegáns megoldás!






Forrás: Celebrations at home, Lil sugar, Amy Atlas


És most nézzünk egy igen ötletes megoldást, amikor papírtányérokat helyezünk fel a falra. Itt már némi fejtörést okozhat, hogy hogyan maradnak ott anélkül, hogy lepotyognának. Megoldható kétoldalú ragasztókkal a dolog, csupán érdemes tesztelni a felületet kevésbé látványos helyen, nehogy nyomot hagyjon. Nagy különbség van a különböző márkájú ragasztók között, ami néhány próbát megér. Kiküszöbölhetjük ezt akár azzal a módszerrel is, ha valamilyen paravánra, táblára ragasztjuk őket.

Forrás: HGTV, Innerchildfun

Igencsak munkaigényes az ilyen papírrozetta háttér, de milyen gyönyörű tud lenni! Mi eddig egyszer készítettünk egy leány szülinapra ilyen hátteret és imádtuk.






Forrás: Amy Atlas, Pinterest, Designdazzle

Sok-sok formában láthattátok már a mi papírpomponjainkat is. Most még több ötletet találhattok arra, hogy hogyan használhatjátok fel őket az asztal körül s felett. Lógathatjátok, vagy félig felpomponozva a falra ragaszthatjátok őket. Mindenhol csodásan mutatnak. A felfüggesztéshez a legegyszerűbb megoldás a festőszalag, mert az könnyen eltávolítható a falról, plafonról. Damil kihúzásával is megoldhatjuk a fellógatást, ill. vásárolhatunk ragasztócsíkos akasztókat (Tesa), ha nem szeretnénk teleszögelni a plafont.








Azoknak ajánljuk a tüllpompont, akik nem szeretnének a papír pompon felborzolásával foglalkozni. Nagyon strapabíró, így még számos alkalommal és hosszú ideig felhasználható. Szobadekorációként ugyancsak lesz helye a buli végeztével.


Forrás: Tori Spelling, Pinterest

A papírvirágok nagy kedvenceink, és már több ezer készült a kezünk között, csokor és ültetőkártya formájában. Óriás virágokkal viszont a hátteret is díszíthetjük.


Figurákat, és különböző mintákat is készíthetünk, de itt már sok munkaórával kell számolni. A falmatrica, amit egyedi minta szerint is készíthetünk, egy jó köztes megoldás lehet.



Óriás plakátnyomtatásban is nyugodtan gondolkodhattok. 5-15.000 Ft között már kivitelezhető az elkészítése, ha a tervek rendelkezésre állnak.



Amikor bulidekorációról van szó, nehéz eldönteni, hogy nekikezdjen az ember maga az utánajárásnak és elkészítésnek, vagy megrendelje készen. Ha az idő rövidsége nem engedi, vedd meg. Ha sok időd van, és élvezeted leled benne, ugorjatok össze a barátokkal és lássatok neki elkészíteni. A lényeg...ne feledkezzetek meg a dekorról! :)

Remélem, mindenkinek segíteni tudtunk megtalálni a számára és a hely adottságaihoz legközelebb álló bulihátteret! Jó bulizást mindenkinek!


2013. augusztus 20., kedd

Baglyos szülinap és névnap egyben

Amikor egy baglyos buli dekorációjának elkészítésére kaptunk felkérést, kész elképzelésekkel keresett meg minket az anyuka, így gyorsan megvalósult a kis csomag. Két kicsi lány partijára készültek épp, ahol egyiküknek szülinapjára, míg a másik leányzónak névnapjára szerettek volna díszítést. A bagoly motívum mellett a színek is kialakultak már, így csupán a stílusra kérdeztünk rá. A rövid határidő egy ilyen felkészült megrendelő mellett könnyen tartható volt, hiszen már előre végigböngészte korábbi munkáinkat.

Igyekeztünk szem előtt tartani az anyuka minimál stílusú elvárását is, ami remélem sikerült. :)

Fotó alapján nehéz észrevenni, de azért eláruljuk...a faág bizony valódi madártollból készült. Gondoltátok volna?

Bagoly szülinap és névnap
A rózsaszín-lila színvilághoz igazodva még papírszívószálak és pomponok díszítik a bulit.




2013. július 19., péntek

Babaváró buli sárgában

A legnagyobb öröm ebben a megrendelésben számunkra az volt, hogy ismét a Sugarparty-t választotta kedves megrendelőnk, hogy újabb babaváró bulihoz kellékeket rendeljen. Ismerve munkánkat, már csak annyit szabott meg számunkra, hogy sárgás alapokon valósuljon meg "Réka" bébi bulija.

Leányzóról lévén szó, az élénk színeket is finoman belecsempésztük, de tartva a sárgás fő hangsúlyt. A csomag tartalma pedig a következők szerint alakult:

- 1 felirat
- 4 pompon (3 sárga + 1 pink)
- 1 díszített 3 emeletes sütiállvány
- 10 sütipálcika
- 15 szalvétagyűrű
- 10 papírtölcsér
- 10 papírvirág

Ezzel bizony csodásan dekorálható a helyszín! :)

Babaváró buli

A feliratnál a betűket helyes babaruha mintára helyeztük, finoman adagolva a többi élénk színt. Minden betű 3D formában kiugrik a ruhácska síkjából.

Babaváró felirat


A papírtölcsérek igen széles spektrumú felhasználhatóságot kínálnak. Leginkább állófogadás során nyújtanak remek segítséget. Mindenki kiemel magának egyet-egyet, és vagy telepakolja a kihelyezett finomságokkal, majd kezében tartva csipegethet belőle, vagy már eleve megtömött tölcsérkék kerülnek kihelyezésre, melyekből az asztalról szemezgethet, tálkaként használva. Gyerekbulikon közkedvelt a popcornnal tömött verzió, ahol a szinte egy percre meg nem álló gyerkőcök kezükben tölcsérrel rohangászhatnak tovább.

Papír tölcsérek

A szalvétagyűrűk szolidan visszaadták, hogy milyen buliba is csöppentünk. Apró tappancskák...:)

Egyedi szalvétagyűrű


Végül a sütiállványunk, amit bár sütiállványnak nevezünk, bizony szendvicsek és egyéb falatok is helyet kaphatnak rajta. Miután az alapja fehér, könnyedén dekorálható a fő stílushoz egy buli során, ezért is szeretjük annyira. Ne gondoljátok, hogy csupán egyszer lehet használni. Bár annak is megvan az előnye, hiszen a buli utáni takarítás során csak fogjuk és kihajítjuk a szemetesbe, és már el is pakoltunk. Míg a nagyi porcelánjával ezt korántsem tennénk meg szívesen. Visszakanyarodva a tartóssághoz. Kartonpapírból készült és lapra szerelt, így összehajtva kis helyen, bárhol el tudjuk helyezni egy újabb bevetésig. Ha netán egy folt esett rajta, a másik oldala még észrevétlenül tovább használható.


3 emeletes sütiállvány
2013 júliusában a fehér alapállvány 1390 Ft helyett csupán 990 Ft. Rendelhető az info@sugarparty.hu címen.

Korábbi minták, színek és motívumok itt: http://sugarpartyonline.blogspot.hu/2011/09/babam-szuletett-baba-csomag.html

2013. június 26., szerda

Esküvő papírvirágokkal - az örök lila levendula árnyalataiban

Kinga és Attila Írországból lettek figyelmesek ránk, s elhatározták, hogy papírvirágokkal díszítik az esküvőjüket. Amire ennél is büszkébbek vagyunk, az esküvői csokor is ezekből a gyönyörű virágokból készült. Írországban már kevésbé idegen, sőt trendi, papírral dekorálni bármilyen alkalom esetén, hiszen csodás lehetőségeket rejteget számunkra. Szuperul formázható, alakítható, no és a színek...fantasztikus árnyalatokban elérhető papírok vannak már a piacon. 

Egy vidéki kúria ad helyszínt az esküvő számára, ahol finoman érvényesülnek a levendula színei.

Üdvözlő felirat is készült, melyet óriás virágszirmok rejtettek. Egy-egy virág mérete valamivel nagyobb, mint egy tenyér, így rendkívül mutatós.





És íme az esküvői csokor, gyöngyökkel dekorálva . A pár mindenben az egyszerű bájra törekedett. Aki papírvirág mellett dönt, nem kell izgulnia, hogy néhány óra elteltével már kókadoznak a virágok a kezében, és még hosszú hónapokra is könnyedén megőrzi szépségét. Ezzel persze nem szeretnénk azt mondani, hogy az egyik jobb mint a másik. Mindkettő tud gyönyörű lenni!

Egyedi esküvői csokor papírvirágokkal

A vőlegény zakójára ez a kis kitűző készült az egyszerűség jegyében.



Sok boldogságot a párnak!

2013. május 12., vasárnap

Tengerész buli, tengerparti hangulat az asztalon

Imádjuk a napfényt és tengerpartot, és ha tehetnénk állandóan ott sütkéreznénk. Könnyedén otthonunkba varázsolhatjuk a kikötői hangulatot egy tengerész bulival. Készítettünk ehhez néhány kelléket asztaldekorációnak, és 5 db vicces pálcikát fotózáshoz. 



tengerész buli


A csomag tartalma:


  • 1 db világítótorony kb. 34 cm magasságban, amelybe elemes mécsest helyezve valódi lámpássá válik
  • 1 db 1 m hosszúságú asztali virágzsinór kagylókkal, tengeri csillaggal
  • 5 db pálcikás fotózási kellék (távcső, tengerész sisak, napocska, bajusz, kormánykerék)

Ára: 5900 Ft

További kellékekkel bővítheted a dekorációt: lufik, lampionok, papír pomponok stb.

Pálcikás kellékek fotózáshoz

A pálcikák garantáltan nagy kedvenccé válnak mind a felnőttek, mind a gyerekek körében. Vidám  hangulatot teremthetünk velük, és később a fotókat visszanézve nagy élménnyé válik.



Fenti két fotó forrása: indulgy és weddinary


2013. május 1., szerda

Egyedi szülinapi dekorációs kellékek díszdobozban

Arra gondoltunk, hogy készítünk néhány gyorscsomagot azok számára, akik az utolsó pillanatban szépen dekorált bulit szeretnének. Vidám, élénk színekből összeállítottunk kellékeket, amik remekül feldobják az asztalt. Ezeket folyamatosan raktáron tudjuk tartani, hiszen kimarad az a lépés, hogy névre szólóan megjelenítsünk monogramokat, számokat, neveket. Erre azonban nem is mindig van szükség, míg dekorációra igen! 

Szülinapi dekorációs csomag


Boldog szülinapot felirat





Szülinapi dekoráció


Természetesen saját kezűleg is szépen feldíszíthetjük a helyiséget kellő kézügyességgel és idővel. A másik megoldás, hogy megvásároljuk a gyári standard Boldog szülinapot feliratot és hozzá illő kiegészítőket. A 'Vidám pillanatok' csomagunkkal viszont szeretnénk segíteni azzal, hogy mindent belepakoltunk, amire szükséged lehet. Úgy válogattunk össze, hogy teljes harmóniában legyenek színben és stílusban a legkedveltebb kellékek.

Ezek az elemek nem igényelnek külön kézügyességet, egyedül a pompon hajtogatása jelent kezdők számára 5 perc időráfordítást.

Légy trendi, és dekorálj!

'Vidám pillanatok' csomag tartalma:

- Boldog szülinapot felirat
- 1 pompon
- 8 falatkákba szúrható pálcikadekor
- 8 szalvéta szalaggal
- 5 mini tölcsér (apróbb falatkák,  sós mogyoró, magvak, popcorn, aszalt gyümölcsök számára)
- 8 színes papírszívószál

Ár: 6500 Ft

Rendelhető az info@sugarparty.hu E-mail címen.


Asztalszínház – Csillaghúr Színház, ahol életre kelnek a mesék szereplői

A zenés asztalszínház újdonságként jelent meg 2018-ban, amikor a népszerű Csillaghúr mesefigurák kézzel fogható szereplőkké váltak az előad...