2014. július 12., szombat

Levendula esküvő papírdekorációval

Egyre többen döntenek amellett, hogy papírból készült dekorációkkal díszítsék az esküvői helyszínt, vagy vegyesen élő virágokkal. Ez a pár is így határozott, s miután az örök levendula színt választották, sok pompon mellett egy virágokkal "teleszórt" feliratot is választottak.


A pomponok szállítása nagy kihívás, hiszen egy-egy esküvőn akár több száz is elhelyezésre kerül, mely igencsak nagy helyigényű. Ennél már csak az a komolyabb feladat, ha a helyszínen kerül kihajtogatásra, hiszen ahhoz sok szorgos kéz gyors munkájára van szükség. A terem ugyanis nem minden esetben áll rendelkezésre szabadon előtte. A látvány azonban mindennel felér.

25-40 pompon laposabbra hajtogatva még a látható módon könnyedén szállítható egy autó hátsó ülésén, ahogy ennél az esküvőnél is.



Csupa barna esküvői dekoráció...bézs, csoki, matt arany

Mostani megrendelőnk, menyasszonyunk barnás árnyalatokban álmodta meg a Nagy Napot, sőt ennél is pontosabban - bézs, csokoládé és matt arany. 

A koszorúslányok virágcsokraitól a vicces fotózási kellékig rengeteg dologgal készültünk.  

Az egyik legélvezetesebb része ennek az időszaknak amikor hosszú órákat tölt el a pár (leginkább a hölgy tagja) inspirációkat böngészve az interneten és újságokban, hogy az álom megvalósulhasson, mire sok esetben az ember akár gyermekkora óta készül.  

A menyasszony rendkívül felkészülten állította össze a csomagot. Összességében egy letisztult stílusirányzat képe állt össze a hölgy fejében, melyet a dekorációkon keresztül mutatunk be.





A sütinyalóka tartó alapja hungarocellből készül, melybe könnyedén beleszúrhatók a pálcikák. A bemutatott állvány átmérője 30 cm.



A Mr&Mrs felirat a pár előtti asztalszoknyára kerül, két oldalon ugyanazzal a masnival, mely a cake pop tartón is megjelenik.



Rengeteg vicces fotó készülhet, feldobva a hangulatot néhány pálcikás kellékkel. Ma már szinte kihagyhatatlan egy jó buli kedvéért - szemüveg, bajusz, csókos száj. 


9 felirat készült (beautiful, forever, love, kiss, happy, together, wonderful, sweet, day), melyeket keverve kedvünkre állíthatunk össze hosszabb-rövidebb mondatokat, akár egy egész sorfalat állva kezünkben a pálcákkal, hiszen ez egy "Wonderful day"!



Szülinapi fotózási kellékek összeállítása - Hogyan készülj dekorációkkal egy tematikus fotózásra

Korábban fotósok rendeltek elsősorban kiegészítőket a stúdióba, viszont sokat változtak a szokások, és a fotózásra történő készülődés része ...