2012. április 27., péntek

Szülinapi bulira játékötletek gyerekeknek - szövegbuborék táblafestékkel


Egy szülinapi bulira szövegbuborékokat készítettünk, amivel remekül le lehet kötni a nagyobb gyerekeket. 

Szövegbuborék táblafestékkel
Az elkészítése rendkívül egyszerű, bár a táblafesték beszerzése komoly kihívást jelentett. Miután más külföldi oldalakon azt láttam, hogy táblafesték spray könnyíti meg az életüket, ezután járkáltam én is erre-arra. Sehol nem találtam rá, viszont több kör után rátaláltam 2,5 kg kiszerelésben zöld táblafesték egy nagy barkácsáruházban. Ekkor a mennyiségre persze nincs szükségünk. Végül egy hobbiboltban leltem a megoldásra, ahol igen kicsi mennyiségben lehet vásárolni különböző színekben táblafestéket. Ezt követte a forma kivágása kartondoboz papírjából, és a festés. Néhány óra száradást követően már használatba is lehetett venni. 

Készítsünk a szövegbuborék közelébe egy vizes szivacsot, krétát és mehet játék!

Írhatnak a gyerekek egymásnak párbeszédeket, majd lefotózva szépen össze tudjuk rendezni utólag. Szuper emlék, ha átadjuk az elkészült képetek a buli után a résztvevőknek.

Ha tetszik az ötlet valósítsd meg, vagy ha nem szeretnél bíbelődni vele, elkészítjük számodra.

Ha pedig már beszereztük a táblafestéket, akkor alkossunk tovább. Akár papírházak bármelyik oldalát befesthetitek és így mindig újabb és újabb házikórajzok készíthetők.



2012. április 13., péntek

Sugarparty, mint egyedi bulidekoráció - most egyedi esküvői felirattal





Babaváró csomagot készítettünk egy kedves hölgy részére, aki a későbbiekben felkért minket, hogy adjunk egy "színes és roppant kreatív körítést" az esküvőjükhöz. Rengeteget ötleteltünk, hiszen csak így alakítható ki a tökéletes végeredmény. Az alaphangulatot ezzel a vendégváró felirattal adtuk meg, amivel már a bejáratnál találkoznak a vendégek. Szerintem, rendkívül vidám kezdet...


Isten hozott!

Egyedi bulidekorációs felirat

Party dekoráció

Ha megtetszettek ezek a virágok, vagy bármelyik más korábbi Sugarparty felirat, vedd fel velünk a kapcsolatot. Ha teljesen egyedit szeretnél, gondolkodjunk együtt!

A képen látható virágok kb. 20 cm átmérőjűek, és 790 Ft/db áron rendelhető.

Kérésre egyedi színben rendelhető.





Ez a felirat krepp papír fodrokat kapott, ahol a betűk nem vágottak, hanem nyomtatottak - 350 Ft/betű. Kiegészítésként krepp papírból és selyempapírból is készültek a szélekhez és középre pomponvirágok egyedi kérésre.

Egyedi esküvői felirat


Az alábbi feliratnál a lapocskákat teleszórtuk virágokkal a széleken és középen (5 lapon kb. 30-35 virág), melynek ára 12 betűs szalag esetén 6900 Ft vágott betűkkel, nyomtatva 4900 Ft.

Egyedi esküvői felirat

Szülinapi fotózási kellékek összeállítása - Hogyan készülj dekorációkkal egy tematikus fotózásra

Korábban fotósok rendeltek elsősorban kiegészítőket a stúdióba, viszont sokat változtak a szokások, és a fotózásra történő készülődés része ...