2015. december 28., hétfő

Detektíves szülinapi buli otthon: ne hidd, hogy rémálom

A lányom 9. szülinapján nyomozós bulit szerveztünk, ahol a feladat az ellopott zsebóra rejtélyének felkutatása volt.

Kellően felkészülve saját otthonunkban tartottuk a szülinapot. Nézzük végig, mik is kellettek ahhoz, hogy ne legyen rémálom egy decemberi hónapban a lakásban összezsúfolódva 15 gyerekkel! Sokan ugyanis tartanak a házibulitól, akár a rengeteg készülődés miatt.


Vegyük sorba, mi kellett ahhoz, hogy mosollyal záródjon a házigazdák részére is az ünneplés


  • megfelelő tér kialakítása a játékhoz
  • székek száműzve, mert csak helyet foglalnak, a szőnyegen/kanapén pedig szívesen ücsörögnek a gyerekek
  • saját játéksor összeállítása, vagy gyerekfoglalkoztató cég meghívása (most utóbbi mellett döntöttünk). 2,5 órás élményben volt részük, és közben nem volt olyan pont, amikor el kezdték volna akár unni magukat
  • asztalok vízhatlanná téve a kiboruló üdítők ellen (még jó, hogy így döntöttem! :) ) Könnyen beszerezhető sokféle színben a műanyag asztalterítő (1000 Ft alatt) és mindent elfed, szépen bebugyolálhatjuk vele a védeni kívánt felületeket. 
  • poharak feliratozása érkezéskor (az ünnepelt szívesen vállalta a feladatot)
  • rengeteg popcorn, és kb. 50 pálcikás finomság. Rendkívül gyorsan el lehet készíteni, a gyerekek imádják a hangulatát. Csak úgy csillogott a szemük! :) Vegyes finomságokat tűzdelhetünk fel a saslikpálcákra, és nem csak az édességeket halmozzuk. Minden elfogyott, őszintén alig bírtam a tempót! Volt gyümölcsös (szőlő, áfonya, kiwi, banán, pillecukor), sós (kockázott sajtok, mozzarella, olivabogyó, abonett négyzetek, virslik) 
Kép: myjewishlearning
  • fő szempont volt most: kevés előkészületet igénylő pakolás, tálalás, ételek, és dekor
  • témához igazodó díszítés. Szeretem a látványos dekorációt, ami azonnal szembeötlik, amikor belépünk a helyszínre. Erre a bulihátterek nagyon jól használhatók. 

Dekorálás során igyekeztünk a tett színhelyét megfelelően kialakítani. Sárga-fekete jelzőszalaggal a házat kívülről is körbetekertük. Nem tudom a szomszédok mit gondolhattak, mert volt néhány bámészkodó tekintet ;)! 




Rengeteg lábnyomot ragasztottunk a padlóra, amik nyomtalanul eltávolíthatóak voltak (ez igen fontos szempont). Az ünnepelt élvezettel mutogatta hova kerüljenek még nyomok, és maga rakta le egy részét. Még jó, hogy női lábnyom is került a földre, mert a tettes egy hölgy volt, ahogy a játék végén megtudtuk.

Az óra szerkezete lett az alapelem a fali dekor esetén, és személyes nagy kedvencemmé vált, mert ez nem más mint hamis, fake falimatrica. Sok falmatricával jártam már úgy, hogy leszedte a festéket is a falról, amikor le akartuk szedni. Ez viszont nem más, mint a legegyszerűbben házilag is elkészíthető megoldás. Nyomtatott transzparens lapok. Lehet színesen is nyomtatni rá, de nekünk most tökéletes volt a fekete verzió. Miután volt ami 40 cm méretű elem, így az 4 lapból lett összeragasztva. És a felrakáshoz is elég volt néhány átlátszó rögzítőlapocska, ami ugyancsak tökéletesen működik - nem hagy nyomot és nem szedi le a falat. Ugyanezekkel kerültek rögzítésre a hatalmas krepp papír díszek is. Nem kellett damilokat húzogatni sehova, könnyedén felhelyezhető volt minden. És ugyanilyen egyszerűséggel kerültek le.




A krepp papír rojtos tekercsek szép keretet adtak a tálalónak. Igen gyorsan elkészülnek, és a régen nagy kedvenc krepp ismét új lehetőséget kapott. Szerintem a gyerekeknek is tetszett, mert mindenki odament, nézegette, fogdosta. :)



Elmaradhatatlan a selyempapír virágokkal borított óriás szám, ami most 70 cm-ben készült.



A buli végén elegendő volt egy nagy zsák, és fél órán belül nyoma sem maradt semminek. Kanapén hátradőlve, képeket visszanézve, ajándékokat mutogatva tekintettünk boldogan az este elé. 

2015. október 9., péntek

Buliháttér - hogyan dekorálj könnyedén szülinapi bulin

Készítettünk Nektek egy komplett bulihátteret, amely szabadon dekorálható kellékekkel, és mindig az aktuális alkalomhoz díszíthető. 

A keret alapmérete: 1 m x 0,4 m. Rengeteg selyempapír virággal borítottuk, szép bolyhos hatást kialakítva.



Ami csodálatos benne, hogy egy mozdulattal el tudod helyezni a falon akár egy meglévő szögön, vagy rögzítheted damillal. Egyszerűen nekitámaszthatod a falnak is akár. Nem kell egyenként a különböző dekorációkat függesztgetned, minden egyben mozdítható.

A keret és valamennyi dekor színe kérésednek megfelelően alakítható.

Buli végeztével szépen becsomagolva elpakolható a következő ünnepig, így többször is használhatod. 

Kisebb verzióban ajtódíszként használható, üdvözlő tábla szerepet betöltve.




Sok-sok buliháttért nézegethettek itt is kedvcsinálónak.

2015. július 13., hétfő

Praktikus és dekoratív tálalás emeletes állványon, kerti bulikon

Amikor kerti bulira, grillezésre kerül sor, én valahogy mindig helyhiányban szenvedek a tálaláskor. Ilyenkor kipakolunk mindenféle falatkákat amíg sülnek a húsok, a rengeteg köret és a sokféle ital pedig kiszorítja a helyet már a tányéroknak is. Lehet még nagyobb asztalt kellene venni, vagy talán kevesebb barátot hívni?! A méretesebb asztal problematikája tovább gyűrűzne azonban a tél közeledtével, amikor helyet kell találni a pincében a nyári kellékeknek. Így inkább néhány praktikus megoldást nézegetve, remek ötletnek találom az emeletes állványok használatát. Egyből rengeteg helyet nyerünk vele, és még a látvány is csodás!

Akár az előétel, vagy falatkák tálalására is használjátok, imádni fogjátok! Asztal közepére helyezve, tényleg kínálják magukat az ételek, és mindenki boldogan csipeget róla. 





Forrás: bucketsofgrace, pocketpigdiary, saveoncrafts

A limonádékról itt olvashattok bővebben, aminél hasznos lehet a poharak, citromok tálalásához ugyancsak az új kis kedvencünk. 

Forrás: potterybarn, samsclub

Ha már gyümölcs, akkor egészséges falatok is jó ha helyet kapnak az asztalon. Ha előre kiporciózzuk műanyag poharakba, akkor talán szívesebben fogyasztják a vendégek. Aki járt már Bacelonában tudja, hogy nem lehet elmenni üres kézzel a kínáló pultok mellett. A lenti kép önmagában is meggyőző! A műanyag poharakat utána egyszerűen kidobhatjuk, időt spórolva az eltakarításnál.


A desszertek sem maradhatnak ki a sorból. Legyenek azok sütemények, muffinok, fánkok vagy akár habcsókok ugyancsak könnyebben elférnek az emeletes tálalón.





 Forrás:aliexpress, wilton, woudycrest, houzz

Természetesen van mindenre alternatíva papírból, ami egyedileg dekorálható, és bár azt gondolnánk, hogy csak 1x használható, többször is tálalhatunk vele. Ha elkoszolódott, egyszerűen megfordítjuk az oldalakat és nyoma sincs a foltoknak. A következő linken látható megoldással, filctoll használatával gyors díszítést is készíthetünk rá.



Papír állvány by Sugarparty:



Rendelhetsz hozzá kiegészítő termékeket is az általad elképzelt színben.
Muffinpapírok sima és hullámos szegéllyel, illetve sütibe szúrható pálcikadísz egyedi mintával:

muffinpapír

2015. június 15., hétfő

Különleges ajándék újszülötteknek, babáknak - tüll labdás körforgó

Idén készültek el az első tüll pomponok, melyek felhasználási köre fokozatosan bővül, mert egyszerűen imádjuk őket. 

Néhány elkészült pompon, varázspálca itt található.

Különböző méretű tüll labda fém karikára akasztva egy új termék - egyedi babaágy fölé helyezhető körforgó. Anyaga pihe-puha tüll. Plafonról lelógatva, a szobában bárhol elhelyezhető dekorációként. A színek szabadon változtathatók, variálhatók. Tartós, így hosszú éveken keresztül díszíthetünk vele.






Babaváró bulira vagy mikor babanézőbe megyünk különleges, trendi ajándék. Puhatolózzátok ki, hogy milyen színek dominálnak a babaszobában és máris könnyedén igazítható hozzá egyedileg a dekoráció.

2015. június 5., péntek

Különleges ballagási csokor

Ballagási szezonban megnő az érdeklődés a papírvirág csokrok iránt is, hiszen sokan döntenek úgy, hogy tartósan mutatós "ajándékot" szeretnének átadni egy fordulópont alkalmával. 

Ékkövekkel, tüllökkel, szalagokkal, vágott papírfigurákkal, monogrammal, évszámmal, szalagokkal teljesen egyedivé alakítható a csokor, és a kedvenc színekben készül.

Ovis ballagási csokrokat mutatok be. Az első trikolor születése során az ajándékozó kipuhatolózta, hogy mely színek azok, amik közel állnak a leányzó szívéhez manapság, és ezek képezték a csokor alapját. A gyöngyök és tüll a hercegnős világot türközi még, amiben ilyenkor még lebegnek a korabeliek. :)

ballagási csokor



Amennyiben játékosságot is becsempészünk, további kiegészítőkkel bővíthető a csokor. Így került ide a papírszívószál.



Ez a csokor nagyon kedves emlékeket idéz, mert az anyuka rendkívül nagy izgalommal készült a lánya ballagására és hatalmas örömmel fogadták a csokrot. A később elküldött fotón láthattam, hogy milyen csodálatos hercegnői ruhában tündökölt a kis ballagó, boldogan szorítva csokrát. Ez nagy öröm számomra is. :)





Az lenti csokor magyarázatra sem szorul...egy kis balerinának készült.



2015. május 27., szerda

Állatfigurás szülinap...egy fiatalos állatorvos részére

A legkülönösebb rendelések között szerepel - és ezt épp ezért kedvelem- mikor egy állatorvos felesége keresett meg néhány nappal a férje születésnapja előtt, hogy dekorációs kellékeket szeretne, de nagyon gyorsan. Amikor csak napok vannak az elkészítésre, nagy segítség, ha kész koncepcióval toppan be a megrendelő, és itt is sikerült gyorsan összeállítani az igényeket.

A korábban elkészült csomagok közül válogatva esett a választása a kutyás motívumra és stílusra, mely így nézett ki.



A kutya kiegészült cicácal, lóval és csontokkal, a színeket illetően pedig a szürke és kék, némi mintás papírral. És tappancsok, tappancsok.... :) A "férfias" és játékos vonalat követve egy letisztult design jött létre. 




egyedi szülinapi dekoráció


Ritkán van lehetőség felnőtt részére készíteni kellékeket, hiszen a célközönség elsősorban a gyerekekre épül, de imádtam, hiszen éljen az örök fiatalság! Ez pedig egy tökéletes példa erre. Az biztos, hogy egyedi lett ez a 30. születésnap! 


A korábban készült állatfigurás csomag néhány fotója, ahol volt még dekorált képkeret és tüllpomponok is:


2015. május 26., kedd

Óriás dekoráció szülinapra - bolyhos számok selyempapírral

Amikor gyermekünk a szülinapját ünnepli, a dekoráció mindig hangsúlyos szerepet játszik. Egy szépen megterített asztaltól az apró részletekig megtervezett díszítésig minden megoldással kifejezhetjük a nap különlegességét.









Amikor a kínálatok közé bekerült a bolyhos szám, az egyedi és egyben nagy méretű dísz megalkotása volt a fő szempont, amely már messziről virít a bulin. Egyenként ragasztott sok száz selyempapír virággal érjük el a könnyed, bolyhos hatást.

A számdekor alap méretben ca. 40-45 cm, de akár 1,5 méteres nagyságban is rendelhető. Ezzel elérve azt a célt, hogy bárhová is helyezzük, rá szegeződik a tekintet.  





Kézben tartva, vagy akár rá is támaszkodva fantasztikus fotózási kellék is egyben ez a 3D óriás.





Kemény habkarton az alapja, így döntve, akasztva, vagy támasztékon is elhelyezhető bárhova. Falra, ajtóra, asztal közepére, vagy akár lelógatva. Igen strapabíró, egyedül a tartós erős napfény jelent komolyabb veszélyt, mert a papír színe lassan kifakul. Szobában, akár a gyerekszoba ajtajára akasztva viszont hosszú hónapokig is díszeleghet még.

Ugyanezzel a technikával készülhet monogram vagy ajtódísz/koszorú is. A monogram gyerekszoba ajtajára minden bizonnyal nagy sikert arat.







szülinapi dekoráció


















Szilveszteri buli dísze volt 2016-ben az alábbi 70 cm óriásszám, ami kapott egy kis masnit is ezúttal:




Miután nagy kedvenc a tüllpompon, kihagyhatatlan volt velük a közös fotó is. ;)


Szülinapi fotózási kellékek összeállítása - Hogyan készülj dekorációkkal egy tematikus fotózásra

Korábban fotósok rendeltek elsősorban kiegészítőket a stúdióba, viszont sokat változtak a szokások, és a fotózásra történő készülődés része ...