2014. november 27., csütörtök

Pink-türkiz dekorációs összeállítás ikerszülinapra

Mindig nagyon izgalmas az a szakasza a bulidekoráció összeállításának, mikor összeülünk és leegyeztetjük az elképzeléseket, és kialakítjuk az igényhez mért kellékeket. Ebben az esetben még találkozás előtt néhány fotót kaptunk a helyszínről, ami nagyban segítette a munkát, hogy hova milyen módon helyezhetők el a díszek és alakítható ki a bulihangulat.



Különleges is volt egyben a felkérés, miután egy ikerpár első szülinapjára készült a család, ami az egyik legfontosabb mérföldkő egy anya számára. Az első év oly sok élményt rejt magában, oly nagy lépések és változások történnek a babánk és családunk életében, hogy szeretnék hatalmas bulival ünnepelni a eddigi közös utunkat.




Előzetesen néhány inspirációs színkombinációt mutatva, könnyedén választott az édesanya a színpalettáról. Miután eltérő nemű ikerpárról van szó, alapos megfontolás után pink és türkiz köré kezdett szépen felépülni a kelléktár.

A helyszín ismeretében maximális védelmet kellett biztosítani a falaknak, plafonnak, így elsősorban egy bulisarok kialakítása lett a cél. Így készült 2 db 1 méter magas "1"-es szám, amivel remekül tudnak fotózkodni a gyerekek a szülinapos sisakokban. A földre pedig tüll pompon halom került a számok lábához.





A vendégek még betoppanás előtt képet kapnak arról a világról, ahova csöppentek. Az ajtódíszre felkerült az ünnepeltek monogramja és az elmaradhatatlan "1", no és egy kis cupcake sütinek is szorítottunk helyet. 



Ajtónyitás után a falon szemben, zászlós girlandon olvasható a gyermekek neve. A hely itt szerencsére adta magát, mert 2 lámpa közé könnyedén kifüggeszthető a szalag.

Terített asztallal fogadták a vendégeket, aminek a díszítéséhez felülről lógatott tüll pomponokat, tányérba helyezett tüll "nyalókákat, selyempapír virágos szalvétagyűrűt és egy csokor papírvirágot javasoltunk. A tüll nyalóka ötlete az édesanyától származik, de nagyon megtetszett! :) A szárukra került a gyereket nyomtatott neve. A vendégeskedő nagyszülők biztosan gondosan megőrzik majd ezeket emlékként!







2014. november 18., kedd

Jégvarázs, varázslatos szülinapi dekoráció

5 évesen egy kislány mi más lehetne álmaiban, mint hercegnő, vagy netán királylány. A szülinap pedig az az alkalom, amikor az álmaikat igyekszünk valóra váltani. 

A Jégvarázs mesében szereplő Elsa csodálatos jégbirodalmának világába csöppenhetett bele Lola, akinek a születésnapja a mese köré épült.

A vendégsereg Elsa koronájával díszített csillogó meghívót kapott.





Háttérnek és fotózáskor remek szerepet tölt be az óriás számdekor, melyet selyempapírvirágok, fodrok díszítenek. A képen szereplő "5"-ös szám mérete 45 cm.










Ezüst szalaggal és hópihés mintával dekorált pálca jogarként is tökéletes, amivel vidáman eljátszanak a gyerekek. A pompon anyaga pedig nem más, mint puha tüll.





A sok jég és hó is szerepet kapott, hiszen a felirat a szülinapos nevével visszatükrözi a havas tájat a nagy csillámpapíros hópihével. Volt mikor kérésre a dekorációban megjelent a lila színárnyalat is, így a lenti képeken látható az a verzió is. "Legyen hó, legyen hó..." sok-sok papír hópihéből sosincs elegendő, így csüngetve, lógatva, füzérként, asztalra szórva, minden formában használhatjuk a díszítés során.  


Jégvarázs szülinap
Háttér nélküli vágott betűkkel 'Boldog szülinapot'



Nagy kedvencem volt ez a rojtos girland, mert csodálatosan mutatnak ezek a színek együtt. 6 m készült belőle egyik alkalommal, ami igen hangsúlyossá tette az ünnepi helyszínt. 

Rojtos girland


A tüllpálca, az óriás számdekor mellett, szinte minden buli részévé vált.  Persze nem csoda, mert a visszajelzések alapján egyszerűen imádják a gyerekek. Rengeteg színösszeállításban készült már, de itt a Jégvarázs témához alakított pálcák sorakoznak. A szalagokra kerülhet hópehely és csillogás. :)




És tüllpomponok különböző méretekben, lógatva, vagy kupacban:




A lufik is kaphatnak tüll borítást, és máris elegáns, hercegnős hatást értünk el:



Néhány ötlet, hogy mi kerülhet az asztalra a torta mellett:

1. Muffin, vagy cupcake. Szinte valamennyien sütöttünk már muffint, amit máris gyönyörűen tálalhatunk a bulihoz igazodó muffinpapírba helyezve, a gyerekek pedig imádják. Ajánljuk hozzá a sütipálcikáinkat, amik a Jégvarázs témához lettek igazítva


Sütipapír készülhet sima, vagy hullámos szegéllyel, akár csillámos papírt felhasználva.


forrás: whenitrainspaper

Sokan kérdeztétek, hogy mivel díszíthető még az asztal. Növeltük a selyempapír ültetőkártyáink méretét, mert annyira szeretjük őket, hogy nagyobb szerepet is szántunk nekik. Méretük: 26 cm, 19 cm, 16 cm. Így tökéletes asztaldíszek lettek belőlük. Néhány darabbal máris csodás színfoltokat képezhetünk. Nézzétek:




Készültünk további fali dekorációval is. Képkeret formátumú komplett buliháttér. A keret díszítéséhez ugyancsak rengeteg selyempapír virágot használtunk fel, hogy szép bolyhos hatást érjünk el. Bármilyen kiegészítővel feldobhatjuk, és ami csodálatos benne, más alkalmakkor is elővehetjük. Csak leszedjük róla a korábbi kellékeket és ráhelyezzük az aktuális hangulati elemeket. A képen látható méret: 1 m széles




Ha beszerzünk néhány műanyag gömböt és műhót, néhány mozdulattal előállíthatók az igazán mutatós hógolyók. Az első képnél Elsa tetkó került a felületre. Nagyon jó ötlet lehet gyerekeknek foglalkoztatóként is egy szülinapi buli során, vagy köszönő ajándéknak.


Forrás: Allthingsgd, Parentmap


Ez valami szuper ötlet, és igazán könnyedén elkészíthető "jégcukor". Sok-sok cukor és színezék kell hozzá, de hihetetlen jól mutat. Szúrhatjuk a tortába, vagy összetörve bármilyen formában kínálhatjuk. (http://www.twosisterscrafting.com/disney-frozen-birthday-cake-ombre-frosting/)


Amit magam már nem vállalnék be, pedig milyen csodás! :) Elsa palotája

forrás: artisancakecompany

Jégkockák készülhetnek zselécukorból is, amihez a leírást itt találjátok.


Ma már sok helyről beszerezhetjük a szükséges hozzávalókat, mint pl. színezett csokoládé, amivel bevonhatjuk a ropikat. A készítés lépéseit itt olvashatjátok.


A hóember keksznél is biztosra mehetünk, hogy hamar elkapkodják a gyerekek, és az alábbi elkészítése nem okoz gondot, hiszen szinte mindenki készített már mázas mézeskalácsot. Hóemberarcot mintázni pedig rendkívül egyszerű.


Pontos leírás és recept itt.

Ki készített már otthon nyalókát? Pedig érdemes megpróbálni, hiszen a boltban nem biztos, hogy megtaláljuk azt, amit elképzeltünk. Az alábbi formák itthon is beszerezhetők. És hogyan készül? Nézz utána itt.




Cake pop - nem kell megijedni, bárki el tudja készíteni. Sok-sok recept található az interneten. Aki még egyszerűsíteni szeretne, használjon Raffaello golyókat, amik Jégvarázs témánál hógolyóként jelenhet meg.


Lépésről-lépésre videó: https://www.youtube.com/watch?v=wh92Q00lmVk

Szülinapi fotózási kellékek összeállítása - Hogyan készülj dekorációkkal egy tematikus fotózásra

Korábban fotósok rendeltek elsősorban kiegészítőket a stúdióba, viszont sokat változtak a szokások, és a fotózásra történő készülődés része ...